Képek országaa*-*

Ez az oldal a képekről és az állatokról szól de van pár egyéb kis topik is.


Néhány idézet!:

Nem élhetek az életem nélkül! Nem élhetek lelkemtől megfosztva


Még ha ez az élet nem is az, amit szeretnék, attól még igenis lehet értékes


Mindig úgy gondoltam, hogy a művészet és a tanulás a két legnagyobb vigasz, amivel a világ szolgálhat...


Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.


Bölcsességet rendkívül könnyű kitalálni. Az ember egyszerűen leírja annak az ellenkezőjét, amit tesz.


Az igazság az, hogy szeretem... Csillapíthatatlanul szeretem… Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem... Nem tehetek róla, csak érzem.


Hát persze hogy szeretlek. Annyira szeretlek, hogy nem is gondolkozom rajta. Nem is hajtogatom. Olyan természetesen szeretlek, ahogy lélegzem, meszesedem, süketülök, hullajtom a hajam.


Az ember az egyetlen állat, amelyik elpirul, nevet, vallása van, háborúzik, és szájon csókol. Tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy minél többet csókolózik az ember, annál emberibb.


E csókkal mind a ketten úgy tele voltunk, hogy utána minden beszélgetésünk tökéletlen, süket és félszeg lett volna... Hol van a szavak színe, selyme, tüze, zenéje, amely utolérhetné e hangulat némaságát?


A szeretetet nem tanulja az ember, a szeretet állapot, amiben létezel.


A magány egy betegség - gyengévé, hiszékennyé, butává teszi az embert.



A természet lábakat ad nekünk és a művészet megtanít használni őket.~

Még ha ez az élet nem is az, amit szeretnék, attól még igenis lehet értékes...~

Miként az étel, a boldogság is csak akkor igazán finom, csak akkor valódi, ha megosztjuk valakivel.~

A magány egy betegség - gyengévé, hiszékennyé, butává teszi az embert.~

Túl sokat gondolkodsz. A gondolkodás csak szenvedést hoz. Légy egyszerű!~

Az emberek semmire nem vágynak úgy, mint önzetlen barátságra. Reménytelenül vágynak erre.~

Bármit alkottok, mindenen legyen rajta a nyugalom és a pihenés bélyege.~


A test még harcol
A lélek megszokta már
Semmi közelít.





Jó egyenlőre itt is ennyi!Még sok a dolgom itt :D











Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 16
Heti: 3
Havi: 22
Össz.: 34 616

Látogatottság növelés
Oldal: Idézetek~
Képek országaa*-* - © 2008 - 2024 - animalsandmusic.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »